Ez a pár oldalas tanulmány nem jelent meg sehol. A kéziratból az sem derül ki, hogy melyik újságnak szánta az író, de mivel dátum sincs, így a keletkezési ideje is ismeretlen.

Vadászat Magyarországon
Írta: Fekete István

Ez az ország a múltban is híres volt vadbőségéről és ma is az. Azok a vadászok, akik ismerték a kontinens vadászati viszonyait, jól tudták, hogy nincs egyetlen ország Európában, amely változatosság, mennyiség és kapitális trófeákban hasonló eredményeket tudott volna felmutatni. Mert lehetséges ugyan, hogy valamely vadban egyik vagy másik állam felülmúlta ezt a kis országot, de a vadak sokféleségében, a vadak és vadászat változatosságában meg sem közelíti egyik sem.
Vajon hol lőtt 8 puskás egyetlen napon 6300 fácánt, egy másik alkalommal ugyancsak 8 puskás 3 nap alatt 24000 apróvadat (fogoly, fácán, nyúl), van-e ország, ahol egy vadász egyetlen napon 150 vadlibát ejtett, és van-e ország Európában, sőt a világon, amely olyan agancsgyűjteményt tudna felmutatni, mint Magyarország? Bizony nincs!
Hol költ még a túzok Európában és mint természeti ritkaság hol fészkel még együtt a közönséges vadkacsák ezreivel a nemeskócsag, a gulipán, a batla, a gólyatöcs, a nyári lúd?
Bizony sehol!

Mintha ez az ország földrajzi fekvésénél fogva, a kelet és nyugat találkozásánál, mérsékelt éghajlatával – ami átmenet észak és dél között – szinte gyűjtőterülete lenne a vadászatra érdemes nagy és apró vadaknak.
A Dunamedence peremhegyei, a lankás dombvidék, a szikes pusztaság, a tavak óriási nádasai, a nagy folyók árterületei, s az összefüggő nagy erdőségek mind benépesültek a maguk szőrmés és szárnyas vadjaival, mert a változó táj és klíma magához vonzotta a vadak vándorló, változó sokféleségét is.
És ami szintén egyedülálló ebben az országban, az hogy egyik tájegység szinte látható távolságban van a másiktól, s aki ma hajnalban vadlibázott a Hortobágyon, és rekkenő hőségben fácánozott valamelyik dunai erdőben, alkonyatkor már szarvasbikára cserkészhet a Bükkben vagy vaddisznóra leshet akár Dunántúlon, akár a pilisi hegyek hóharmatos bükköseiben.
A vadbőséget és változatosságot elősegíti az is, hogy a különféle tájegységek szelíd átmenettel, szinte észrevétlenül kapcsolódnak egymáshoz. A mérsékelt klíma, a váltakozó erdő és mezőgazdasági területek, a folyók és patakok sűrű hálózata, a mindenütt feltalálható élelembőség olyan teljes szaporodási és életlehetőséget nyújtanak a vadak sokféleségének, mint sehol Európában.

Ha nyugatról, Ausztria felől érkezünk az ország területére akár vonaton, akár autón, először azt a nem csak földrajzilag, vadászatilag is különálló országrészt érintjük, amelynek Dunántúl a neve.
Mivel azonban a felgyorsult életütem mai világában repülőgépek állnak rendelkezésre, jobb, ha a kiszámított idejű vadász ezen a légi úton érkezik, mert akkor maga alatt láthatja elvonulni a Dunántúl vadászatilag is különálló tájegységeit.

Az országhatár után széles síkság felett száll a gépmadár: ez a Kisalföld, amelynek nyugati részén ott csillog a fertő-tó náderdőkkel szegélyezett sekély vize és a Hanság hatalmas füves, sásos rétségei. A Fertő nem csak vízimadár eldorádó, de vaddisznó túrja itt a láp fekete földjét, róka oson a nádasban és vidra vadászik a kövér pontyokra azzal a csodálatos rátermettséggel, amely csak neki sajátja.
A Hanság buja füves, sásos, ligetes térségein, s a dunai erdőkben otthonos a szarvas és az őz is, s a Kisalföld egész területén a nyúl, fogoly, fácán, sőt, a túzok is. És mindenütt ott vannak az apróvadat kísérő szőrmés és szárnyas ragadozók, amelyeket a magyar vadászok nem mindig, nem mindenütt és nem feltétlenül tartanak kártékonynak. Szaporodásukat féken tartják, de nem írtják őket, hiszen vadászatuk sokfélesége egészen különös ízt ad, akkor is, amikor a többi vadat tilalom védi.
A Kisalföld széles rónaságától délnyugatra az Alpok vonulata ereszkedik az ország területére, üde fenyveseivel és lomberdeivel, amelyeknek magasabb részein otthonos a siketfajd, de mindenütt a szarvas és az őz, s általában az ország egész területén élő apróvad.

Már a Rába folyó felett száll a gép és kelet felé felkéklenek a párás messzeségben a Bakony, a Vértes, s a Dunazug erdős hegyei, melyek folytatódnak a Duna derékszögű könyökéig és Budapestig.
Ez már egészen más táj és más klíma. Itt már zordabb az időjárás, keményebb a vad, s az itt-ott megszakított száz kilométeres erdővonulatokban mindenütt ott vándorolnak a kapitális szarvasbikák, ha elérkezett az őszi nász ideje. Az a vadász, aki ilyenkor cserkészett bőgő szarvasbikára, sohase feledi el az ezüsttörzsű bükkösök nyárvégi pompáját, a ködös, hűvös hajnalokat és a szerelmes bikák orgonálását, amelyet átsző a vadászat ősi izgalma.
Sok itt az őz is, de az egész országban itt van a legtöbb vaddisznó, amelyekből egy-egy vadászévad alatt sokszáz fekete lovag számol be kapitális agyarával és bőrével.
Ezekből az erdőkből – mint majdnem az egész ország erdeiből – nem hiányoznak a legnemesebb kis szőrmések sem: a nyest és a nyuszt, s a róka olyan közönséges, hogy alig múlik el hajtóvadászat, hogy pár róka ne esne.

A hegyek aztán a Balaton és a Velencei tó vízi- és apróvadban dús síksága felé lejtenek. Ezek a tavak azonban nem csak csodálatos vízimadár-faunájukról híresek, hanem, ha a repülőgépen utazó vadász véletlenül sporthorgász is, bizonyára sajnálja, ha horgászó készségét nem hozta magával, mert akár csónakról, akár horgászpadról feledhetetlen élményeket vihetne magával. Kipróbálhatná, hogy milyen íze van a süllőzésnek a Balatonban, a pontyozásnak a Velencei tavon és kipróbálhatná azt is, hogy milyen íze van a híres rostonsült balatoni süllőnek vagy a velencei halászlének, s a hozzájuk tartozó móri vagy badacsonyi nemes boroknak.
A Balatont azonban a féltve őrzött Kisbalaton nélkül nem hagyhatjuk el. Ez a 10.000 hektár területű ősnádas a maga egyedülálló madárvilágával, egyedül áll egész Európában is. Itt költ még a nemeskócsag, kiskócsag, batla, üstökösgém, vörös- és szürkegém, kormorán, bakcsó, bölömbika és a mocsár madárvilágának felsorolhatatlan százezrei, amelyeknek tömegeit a költözők nyárvégi elvonulása után az északról érkező vadlibák és más téli vendégek helyettesítenek.

A Balatontól délre, a Dráva és a Duna háromszögében ismét új táj látszik a messzeségben. Lankás dombvidék, sűrű patakhálózattal, nagy erdő- és mezőgazdasági területekkel, s a Mecsek hegység kiemelkedő zöld halmaival. Itt lőtték az utóbbi évek minden bizonnyal világrekord bikáját (1. kép), a Dunántúlnak ez a tája olyan változatos vadászati lehetőségekkel dicsekedhetik, mint az országnak egy része sem. A mezőgazdasági területeket mindenütt erdők szakítják meg, s a nyüzsgő apróvad mellett mindenütt ott vannak az erdő vaddisznó falkái, szarvascsapatok, őzek, s a kisebb tavak környékén a vonuló és állandó szárnyas vízivadak. A téli körvadászatokon egyáltalán nem ritkaság a napi ezres teríték, a nyári foglyászatokon a százas fogoly zsákmány, s erdei hajtásokban a fácánok százai.
A szarvas, őz és vaddisznón kívül itt vannak a híres dámvad területek is, s itt lőtték a világrekord dámvadat is.
Végül ide tartoznak azok a dél-dunántúli ártéri Dunaerdők, amelyekben a világ legjobb szarvas állománya él. Ezek az ősi erdők rejtett lápjaival, mocsaras dzsungeljeivel olyan nyugodt szaporodási lehetőséget biztosítanak minden nagy vadnak, amely sehol sincs meg már nyugaton. Ezek az erdők bővelkednek vaddisznóban és őzben is és a kisebb számban előforduló apróvadon kívül mindenféle szőrmés és szárnyas ragadozóban. Vízivad mindenütt van, különösen őszi és tavaszi vadliba vonulás idején.
Ha aztán a vadász egyúttal horgász is, a hajnali cserkészet után felcserélheti a puskát a horgászbottal és villantózhat ragadozó őnre, csukára, harcsára vagy fenekezhet pontyra, márnára, kecsegére.

Az utasgép azonban átrepült más Dunántúl változatos térségein és leszállt Budapesten, ahol megpihenhet a vadász is és válogathat a programok között, ha ugyan már előre le nem kötötte volna a megfelelő területet.
Nem lenne csodálatos, ha éppen a Hortobágyot választotta volna, ahol az őszi és a tavaszi vadlibázás valóban ékes gyöngy a vadászat koronájában. Azzá teszi nem csak maga a vadászat, de a 27.000 hektáros ősi pusztaság panorámája, ahol a napfelkelte káprázatos szín- és fényjátékát az ezerhektáros halastavak felett vagy a süket köd gomolygásában felrobajló vadlibatömegek elfogyhatatlanságát soha nem felejti el, aki egyszer látta és hallotta. Mert milliónyi itt a liba, s a felszállásuk olyan robajjal jár, mintha híd alatt állnánk, melyen gyorsvonat vágtat keresztül. És szólhat a puska egész nap, mert a vetésekre kiszálló és a tavakra visszaérkező libák soha nem fogynak el.
Ha azután úgy érzi a vadész, hogy elég már a fél szekér liba, vagy elfáradt a lövöldözésben, gyönyörködhetik a szárnyas vadászok művészi vadászatában, amikor a vándor- vagy kerecsensólyom biztosabban vágja le a libát, mint a legjobb puska és mulathat, amikor a levágott zsákmányra szépen rászáll a hatalmas rétisas a sólymokat újabb zsákmányszerzésre utasítva. A nemes rablók szédületes mutatványaiban azonban a solymászok által betanított sólymok és héják idomított munkája közben is gyönyörködhetik a vadász, mert a halastavak és rizsföldek halivadékára kártékony gémeket nem puskával, hanem ezekkel a tévedhetetlen ragadozókkal gyérítik.

Mivel azonban a Hortobágyra is kényelmesen, repülőgépen utazhatik a vadász, amíg odaér bizonyára körülnéz, hogy milyen vadászatra alkalmas területek vannak még az Alföldön.
A táj, amely felett elrepül, úgy a Duna és a Tisza folyók között, mint a Tiszán túl, felülről egyhangúnak látszik, beláthatatlan síkságnak. Lent azonban dús apróvadas területek vannak s a vizek mentén mindenütt szárnyas vízivadak. A vizek mellől nem hiányzik a halak legnagyobb ellensége, a vidra, a nádasokból a róka, s a szárnyas ragadozókon kívül a nagy pusztaságokra ellátogatnak néha a keselyűk is.
A folyók galérierdeiben otthonos az őz s a déli részen megtalálhatjuk a dámvadat is.

Az Alföld északi peremén azonban ismét dombosodni és erdősödni kezd a vidék bevezetőjéül annak az új nagy vadászati tájegységnek, amely a Börzsöny, Mátra, Bükk, Sátor és Avas hegységeket jelenti.
Az átmenet itt is nagy fogoly, fácán, nyúl tömegeket táplál, de a felmagasodó hegyek, a bükk, cser, tölgyerdők már – akárcsak bárhol az országban – itt is a nagyvadnak a hazája, ugyanazon szárnyas és szőrmés ragadozókkal, mint az ország többi erdei. Fő állomány a szarvas és vaddisznó, a szelídebb dombokon az őz, de meg kell említenünk a négylábú vadak közül csak itt található muflont és a szárnyasok közül a császármadarat.

A hegyek között csodás tájakon kanyarog az autóút és ha valaki legyezőhorgászat, a pisztrángozás legmagasabbrendű sportjának is időt szentel, megtalálja ezt a nemes halat a lillafüredi Hámori tóban, s fürge hideg hegyi patakokban.

Íme végigrepültünk egy országon s gondolatban, vágyban talán már végig is vadásztuk, mert ebben az országban, Európa legvaddúsabb és vadakban legváltozatosabb országában vadászni és horgászni is - mindenütt lehet. Hogy ennek mi a módja, készséges felvilágosítást ad a „MAVAD” Budapest, Honvéd utca 16.

Végül meg kell említenünk, hogy ez a kis írás egyszerű ismertetés Magyarországról – írásban és képben –, de nem propaganda. A propaganda-anyagot a vadászat sportjának nemes ragályát majd széthordják úgyis azok, akik egyszer elsütötték a puskát a Duna ősi erdeiben, a Bakony bozótjaiban vagy a Velencei tó nádasaiban.
Elviszik azok, akik csak egyszer látták a Hortobágy felett, hogy kelfel a nap és hallották, hogy csattog százezer szárny, hogy zúg végig a szarvasbikák vágyakozó vagy haragos bőgése a völgyek visszhangján: és ha csak egyszer is tűztek véres őszi lombot kalapjuk mellé a nemes vad ravatalánál, nem is felejtik el soha a ragyogó emlékeket, amelyeket a vadak és vadászok hazájából, Magyarországból vittek magukkal.

A mellékelt fénykép a Csermely hagyatékból való, mely a Fekete István Múzeumban megtekinthető.